A szerelem olyan dolog, ami egyszerre lehet szép, de fájdalmas is. Nem mindegy, hogy melyik oldalán állunk ennek az érzelemnek. Álltam én már mindkét oldalán ennek az érzelemnek. Sajnos többnyire a fájdalmas részén.

Persze nem rendelkezek egetverő tapasztalattal párkapcsolatok terén. Eddigi életem során kétszer voltam kapcsolatban, egyszer 2012 nyarán és idén januárban. Ironikus módon mindkét kapcsolat mindössze két hónapot bírt ki. Az első egy nem átlagos emberrel voltam együtt, a másodiknál meg egy egyetemistával, akiről sajna hamar kiderült, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon.Rövidek voltak ezek az időszakok mégis tanultam belőlük valamit, ami szerintem életreszólóan fog megvédeni az újabb ostoba döntésektől.

Szokták mondani, egy jó párkapcsolat alapja a megértés, a közös pontok és a kompromisszum. Ebből a háromból nálam valahogy mindig a kompromisszumos rész mondta be az unalmast. Mert néha a kompromisszum hajlamos átesni a másik oldalra, amikor már mi magunk adunk fel önmagunkból olyan dolgokat, amiket józan keretek között nem tetténk meg. Addig nincs baj, amíg a másik fél is hajlandó kisebb kompromisszumokat kötni a kedvünkért. De ha egy idő után már csak tőlünk várják el ezt, akkor ott baj van. Ha a másik annyit sem tesz már meg, hogy megkönnyítse a dolgunkat változás terén, ott a kapcsolat már halott. Mert egy ember nem fog életbentartani egy egészet. Én is jártam így. Én kezdtem már a végén feladni önmagamból valamit, amit nem kellett volna. Elveket dobtam hátra olyan emberért, aki meg sem érdemelte volna ezt. A legszomorúbb az egészben az, hogy másodjára is majdnem voltam olyan hülye, hogy eldobtam a saját elveimet. Holott... Kibaszottúl nem érdemelte volna meg.

Egyet szóval elmondhatok. Nincs olyan ember, aki ér annyit, hogy miatta teljes egészében feladjuk önmagunkat. Kompromisszumot lehet kötni, és kis dolgokban lehet változtatni. De ha a másik csak a markát nyújtja, de ő egy fikarcnyit se hajlandó változni vagy változtatni pár dolgon, akkor ott veszett fejsze nyele az egész.

Azt is észben kell tartani, hogy ha a másik már hideg és közönyössé válik felénk, ha nem keres minket egyáltalán és vulgárisan kifejezve szarik a fejünkre is, akkor azt a kapcsolatot sem érdemes folytatni. A lenti bejegyzésből látjátok én pont ebbe a csapdába estem bele. És tudom milyen szar reménykedni abban hátha az adott illető megváltozik, de ez felesleges. Főleg akkor ha az a bajban hagy magunkra és csak utólag jut eszébe megkérdezni, hogy vagy baszki?

Ha ezt olvasod: Hadd mondjak neked egy jó tanácsot: Ne bánj így az emberekkel ahogy velem tetted az elmúlt egy hónapban, mert magadra maradsz. Ékes bizonyítéka szerintem az, hogy nem jó úton jársz, hogy egy hetes távolléted során mindössze egy-két ember keresett és azokból is egy csak azért, mert akart tőled egy szívességet. Ha így folytatod magadra maradsz életed végéig.