Azt hiszem nem én vagyok az egyetlen, aki feltette már ezt az óminúzos kérdést: Ki vagyok én? Egyszerű kérdés és mégis eszméletlen bonyolult rá válaszolni. És nem csak azért, mert néha nem ismerjük önmagunkat teljesen. Hanem azért is, mert félünk szembenézni önmagunkal.

Átlagban véve persze az ember többnyire tisztában van  önmagával. Tudjuk mire vagyunk nagyjából képesek, mi a gyengénk, mit szeretünk és mit nem. De a személyiségünket teljesen nem. A felszínén tapogatózunk, mert mélyebbre soha nem merünk nézni, mert félünk mit találunk ott. Olyan ez mint mikor reggel a tükörbe nézel. Csak futólag pislantasz bele miközben végzed a rutint, aztán mész is tovább. Nem állsz meg, hogy jobban szemügyre vedd az arcodat. Így van ez önmagunkkal is.

A ki vagyok én kérdés persze mindig ott lebeg valahol a levegőben arra várva, hogy végre leakasszuk és válaszoljunk rá. Mikor válaszút elé kerül az ember, vagy mikor nem tudja merre tovább, akkor villog előtte a kérdés. És hogy tudja-e rá a választ? Nem mindig. Ha tőlem kérdezné meg valaki ki vagyok én teljes egészében maximum csak fél választ tudnék rá adni. 

Egyetlen egy olyan embert ismerek a környezetemben, aki viszont teljes mértékben tudja ki is valójában. Ő pedig nem más mint édesanyám. Még régen mesélte nekem, hogy volt egy nap mikor számadást végzett önmagával szemben. Elmondása alapján megvizsgálta teljes mértékben tettei miértjét, az érzéseit, a gondolatait. Mindent amit valaha tett vagy gondolt. Szembenézett önmagával lénye fényes és sötét oldalával is.

- Olyan ez, mikor egy ismeretlen földrészre lépsz. Minden idegen számodra, minden furcsa. Mikor önmagaddal nézel szembe egy teljesen más én tárul eléd.

Mióta szembenézett önmagával teljes mértékben kiismerte magát. Ha neki tennék fel nyíltan ezt a kérdést: Ki vagy te? Ő tudná már rá a választ. Elmondása alapján ismeri minden gyengeségét és erősségét, olyan érzelmek okát, amik akaratlanul előtörnek benne és tetteinek mozgatórugóját. Nem bizonytalan többé.

Egyszer megpróbáltam én is. Leültem a kényelmes fotelomba becsuktam a szemem és megpróbáltam beleásni magam a lelkembe. Nos megmondom az igazat egyáltalán nem könnyű. Mert amit ott találtam nem csak szép volt hanem csúnya is. Számtalan olyan dolgot tettem, ami nem volt helyes, de igyekeztem őket elnyomni magamban. Féltem velük szembenézni. Féltem önmagamat igazán látni.

Ahogy látjátok nem könnyű kérdés. És sokan nem tudják rá a választ. Nagyon sokan nem.

Ti hogy érzitek? Ti tudjátok, kik vagytok valójában? Ha feltennék nektek a kérdést tudnátok teljes egészében válaszolni rá?