Nos ahogy ígértem hozom is a folytatást az első cikknek. A múltkoriban lényegében véve elmeséltem milyen is volt az a 8 év, hogyan viseltem el és a végén hogyan kerültünk ki belőle. De utóhatása maradt. Mint minden terrornak, ami éveken át tartott.
A fő utóhatás, amit észrevettem magamon az egy iszonyatos harag és undor. Valahányszor olyannal akadok össze, aki csak a legkisebb! mértékben is hasonlít arra az emberre, aki 8 évet vett el az életemből ne tudjátok meg milyen gyűlölet lobban fel bennem. Ilyenkor az illetőnek legszívesebben kitekerném a nyakát. Nehéz ezt elsőként megmagyarázni, egy példában talán szemléletesebb
Kb fél évvel ezelőtt a pechszériás szerelmi életemet akartam feldobni azáltal, hogy elkezdtem ismerkedni a neten. Vizsgaidőszak közepén jártam január közepén, és gondoltam ennyit megérdemlek az életben. /Az más kérdés, hogy ráfáztam rendesen/ Történet lényege annyi, hogy egy sráccal beszélgetni kezdtem skypon. Volt egy kis vita a találkozóból, mert én nem akartam rögtön, csak vizsgák után, ő meg persze már azonnal.
- Tudod mit? - írta akkor bőszen - Gyere akkor csütörtökön délután ötre.
- Akkor vizsgázom reggel és utána pihenni szeretnék. Hétvégén ráérek.
- Ha reggel vizsgázol, akkor utána mit akarsz pihenni? Gyere el délután. Ha nem jössz, nem találkozom veled többet.
Első olvasatra ez egy szimpla vita arról, hogy két makacs ember hogy a picsába érvényesíthesse a másikon az akaratát. Ami akkor felbaszta a csőrömet az az utolsó mondata volt. Hanem jössz velem nem találkozom veled többet. Kisebb érzelmi zsarolás, avagy érezzem én szarul magam, hogy elszalasztottam egy olyan jó pasit, mint ő. Na, itt durrant el valami bennem. Az ilyesfajta zsarolásokat totál plánban nézhettem végig anyám és a párja közt. Amint szembesültem ezzel, olyan gyűlölet kapott el, hogy a pasit elküldtem a fenébe. Utána kb. fél órán keresztül morogtam, hogyha még egyszer ilyen emberrel hoz össze a sors, szabályszerűen agyonverem sőt, durvábbat is csinálok ha kell. Csak a zúgolódás után vettem észre, hogy jézus isten... Ez bizony nem én vagyok.
Persze nemcsak ebben a formában robbant néha az a bizonyos bomba. Egyszer anya mesélte, hogy a kolléganője hasonló problémával küzd, mint amivel mi is három évvel ezelőtt. Ott a pasi csúnyán kihasználta a nő szeretetét a gyereki iránt. Hasonlóképpen mint anyámnál, a férfi fogta a gyerekekt és eltávozott velük ismeretlen helyre és nem volt hajlandó elárulni hova vitte őket. Közös gyerekek voltak a válás még nem volt kimondva, így sokat nem lehetett ellenne tenni, hisz joga volt a saját gyerekeit bárhova vinni. A tény, hogy megint akadt egy sorstárs, akit ráadásul még a törvény sem véd. /Na mintha nagyon védett volna minket is. Egy rendőr ismerősünk azt mondta csak akkor intézkednek ha vér folyik. Addig más megoldás nincs/. A tény, hogy megint van két ártatlan áldozat, akik ki vannak szolgáltatva egy rohadéknak újra felcsigázta bennem az indulatokat. Ott mondtam, hogy ha a gyerekeimmel akár az apja akár más ilyet merészel tenni a saját kezembe veszem az irányítást. És természetesen ezt nem jó értelemben mondtam.
Ebből a két esetből is látszik, hogy belül a felszín alatt izzó harag gerjed gyűlölettel párosulva. Két esetben jön elő: Ha olyannal találkozok, aki hasonlít rá vagy úgy viselkedik és ha egy sorstárssal találkozom. Előbbinél védekező reakcióként funkcionál a harag, hisz régen mikor ellene védekeztem, a dühömet és a gyűlöletet hívtam segítségül, hogy legyen bátorságom vele szembeszállni. Az utóbbinál pedig az igazságtalanság elleni düh játszik szerepet.

A másik fő érzelem az undor. Undor minden olyan ember iránt, aki részegen egy kötözködős rohadékká válik. A pia kesernyés illatától, ami a részegekből árad szinte a hányinger kerülget. Ennek sajnos nem csak azaz oka, hogy anyám párja részegen még jobban kikelt magából és zaklatott minket. Hanem nagyapám is, akinek szokásává vált a halála előtti évben, hogy részegen tántorgott haza a fusi munkájából. Halálát sajnos pont a pia okozta, májdaganatban halt meg. Két részeg ember, s mindkettő ott szúrt ahol fájt. Az egyik szavakkal bántott a másik meg úgy, hogy már nem figyelt magára és már nem akart élni. A részegség két oldala: Az erőszakos és a békés. Mindkettőt láttam. És mindkettőtől megundorodtam egy életre.
Ahogy látjátok, az ilyen terrorok után van utóhatás. Az azonban nem mindegy, hogy mik a következményei. Hallottam már olyanról, hogy hiába keveredett ki valaki ebből az állapotból utána visszaesett és az ördögi kőr kezdődött előröl. Volt, akinek annyira lerombolták az önbizalmát, hogy soha többé nem tudott hinni önmagában. Van olyan, aki vegetál, van olyan aki lerázta magáról és továbbment. És van, aki felállt és ment tovább hátra sem nézve.
Ha magamra nézek, azt mondanám kb 80%-ban vagyok gyógyult. Az önbizalmam egészséges, vannak céljaim és álmaim. Igyekszek nyílt lenni az emberekkel és nem elsőként rájuk támadni, ha esetleg tévesen veszem bizonyos jeleiket. Tudom azt is, hogy ez a harag nem természetes és nem is normális. Mégis úgy érzem nem lenne érdemes eldobni magamtól. Soha nem tudhatja az ember, mikor botlik egy ilyen emberbe. Jó példa a miénk: Anyám párjáról se egyik napról a másikra derült ki, hogy valójában ilyen, hisz két évig normális volt. Tudom, hogy ha esetleg én is ugyanabba a csapdába esek, mint anyám ez a harag lesz az, ami majd megvéd engem és a családomat.
De azért nem csak negatív oldala is van ennek az egésznek. Poén vagy sem, de félig még jól is jött, hogy kicsit megdögönyöztek ebben a pár évben. Mára már vagyok olyan szinten védett az emberek véleménye ellen, hogy leperegnek a különféle sértések. Pl ha most jönne egy észlény és elkezdene engem és az oldalamat szidni csak harsányan röhögnék a monitor előtt. Ha valaki a hibáimat kezdené sorolni csak odavágnám, tökéletes ember nem létezik, nem tudtad? Gúny, csúfolódás mind semmis. Minden önbizalmat romboló szó már lepereg rólam.
Ha ebből az egészből tanulságot kéne levonnom, akkor az ez lenne: Soha ne bízz meg senkiben és soha senkiről se feltételezd elsőként a jót. Elsőre nem tudhatjuk, mi rejtőzik a felszín alatt. Nem tudod ki kicsoda valójában és mi rejtőzik a mosoly alatt. Paranoiásnak hangzik, de ez az igazság. Anyám párja is vigyorgott mindig és nem mutatott semmilyen jelet ennek az egésznek. De előbb utóbb az ilyen emberek megmutatják a valódi énjüket. Hisz a vérükben van az uralkodás.
A másik és legfontosabb tanulság: Sose add fel!. Hinni kell abban, hogy lesz jobb, vagy, hogy lesz olyan lehetőség, ami által minden jobb lesz. Mi hittünk benne. És a végén jobb lett az életünk.